Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gödöllői repülőmajális

HavariaPress Bűnügy

Elszabadult hőlégballon a repülőmajálison: próbára bocsájtották a pilótát

Bűnösnek mondta ki, és egy év próbára bocsátotta az első fokon eljáró Budakörnyéki Bíróság azt a pilótát, akinek hőlégballonja elszabadult a 2007-es gödöllői repülőmajálison, emiatt a légijármű egyik utasa megsérült, és egy másik, gyerekkorú utas, illetve több más jelenlévő testi épsége is veszélybe került.

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Nyártól már csak gerincvédő székeket vehetnek az iskolák

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Működik az újítás: már több mint 100 gazda ajánlotta fel földjét önként vízmegtartásra

A címlapról ajánljuk